Aki mindennek örül, az valszeg bolond, mondhatnád. De én nem arra az örömre gondolok, amitől gyanúsan bazsalyog az illető, hanem egy stabil, megingathatatlan belső békére, amiről azt kell tudni, hogy kívülről jön.

Bizonyításként annyit, hogy ez az öröm akkor sem hagy el, amikor a körülményeink egyáltalán nem adnak alapot a vigyorgásra.

Megvolt tehát a kiűzetés az édenkertből, (nem paradicsom, mert az majd lesz akinek lesz), és hát Éva terhes volt. Megszületett tehát az első embergyerek, a keserűség gyermeke. Odabent fogant, odakint született, szegényke magától értetődő természetességgel nézett bele a világba, az egyetlen világba amelyet ismert, és mit sem tudott arról a szebbről, amiről épp hogy lecsúszott. A szülei nem voltak túl lelkesek, így hát szegény állandó bizonyítási kényszer alatt volt. Honnan tudjuk ezt? A Bibliából. Káin ugyanis földműves lett. A mikor az ÚR közölte Ádámmal, hogy átkozott lesz a föld temiattad, csak tövist és bogáncskórót terem, orcád verejtékével keresd meg a kenyeredet, nagy terhet tett az első párra.  Káin önként vállalta ezt a nehéz sorsot, és emberileg valószínűleg jól meg is felelt a feladatnak. A második gyermek, Ábel már egy újjáéledt kapcsolat gyermeke volt. - Emlékezzünk, milyen csúnyán egymásra kenték a bűnt, hogy elzárkóztak egymástól a fügefalevéllel - Azóta csak kibékültek valahogy, a fügefalevél is lehullott valahogy, és megszületett Káin után Ábel is, és még sok gyerek, akik közül csak még egyet nevez meg az írás: Séth-et.

No ez az Ábel egy "tehermentes" gyerek volt, ennek megfelelően pásztor lett belőle. Élt azzal, amit az ÚR adott. Az Úr azt ígérte, mindig lesz gaz a földön, legeltetek tehát, így örökös megélhetésem lesz. Nem végzett nehéz természetátalakító tevékenységet, örömmel, hálával elfogadta azt, ami van. Ha egy piramist felálítasz a csúcsára, "boldogtalan" lesz, vagyis instabil, kiszámíthatatlan, a legkisebb külső hatásra is felborul. Ha a talpára teszed, semmi nem mozdíthatja ki onnan ahol van, kiszámítható, nyugodt a helyzete, "boldog".

A kiegyensúlyozott ember mélyebben gondolkodik, mert nincsenek előtte megoldhatatlannak látszó feladatok, nincsenek elhordozhatatlan terhei, marad kapacitása, "magasabb dolgokon" spekulálni. Így aztán a kétféle ember, kétféle áldozatoz vitt az Úrnak. Káin vitt a föld terméséből. Miért ment Isten elé egyáltalán? tudta, hogy egy nagyon nagy Valaki, akitől az egész élete függ. A nehéz munka is könnyebben megy, ha az Isten megáldja:

"-Józsi vagyok a Kis Stáció utcából: egy drága autón dolgozok, és sok errefelé a rendőr. Kéne egy kis áldás, ámmen-"

De az ÚR nem áldja meg a nem kedve szerint való dolgokat, és a sorrendet is be kell tartani.

Káin részt vitt a termésből- világos a gondolatmenet, ha megáldasz, nekem is több lesz, neked is több jut! A kitalált vallások mind így működnek, emberi ésszel üzleti alapon.

"-Józsi vagyok a Kis Stáció utcából: egy drága autón dolgozok, ha megáldasz és sikerül elkötni, tied a rádió meg a pótkerék!-"

Ábel az első újszülött bárányokból vitt az ÚR elé. A legdrágább, legkedvesebb kis jószágot, akit a pásztor úgy szeret, mintha a saját gyereke lenne. Miért vitte? Áldozatként. Isten, fogadd el az én bűnös életem helyett ennek az ártatlan kis jószágnak az életét. Nagy az áldozat, mert a szeretettet kell odaadni, de az ha az életnek ez az ára, nekem akkor is kell az az élet. Ábel áldozatát tudjuk, elfogadta Isten, míg Káint próbára bocsátotta. Ábel után pár ezer évvel maga az Isten érezhetett hasonlót, amikor a szeretett Fiút adta oda kínos halalra az Ember életéért cserébe.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.